Elmarad Ferenc pápa és az orosz ortodox egyház vezetője, Kirill pátriárka júniusra tervezett, jeruzsálemi találkozója. A hírt maga a katolikus egyházfő közölte helyi idő szerint csütörtökön a La Nación című argentin napilappal.
Az orosz hadseregnek a „különleges hadművelet” második szakaszában teljes ellenőrzése alá kell vonnia a Donyec-medencét és Dél-Ukrajnát – jelentette ki Rusztam Minnyekajev vezérőrnagy, az orosz központi katonai körzet megbízott parancsnokhelyettese szerdán, a Szverdlovszk megyei hadiipari szövetség éves ülésén. Szerinte a Dél-Ukrajna feletti ellenőrzés kijáratot biztosítana az orosz fegyveres erők számára a moldovai Dnyeszter-mentéhez, ahol szerinte „az oroszajkú lakosság elnyomására utaló jelek mutatkoznak”.
A belga Anheuser-Busch (AB) InBev, a világ legnagyobb söripari csoportja, válaszul Oroszország Ukrajna elleni agressziójára, eladja érdekeltségeit a török Anadolu Efes söripai vállalattal közös oroszországi vegyesvállalatban - tudatta a belga söripari vállalat pénteken.
Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes szerint még mintegy 50 ezren rekedhettek az Azovi-tenger partján található Mariupol városában – írja a Sky News.
Nyugati tisztviselők szerint arra utaló jelek vannak, hogy Oroszország kezelésbe vette és megpróbálja megoldani azokat a problémákat, amelyek az ukrajnai invázió első heteiben jelentkeztek – írja a BBC.
Németország számára nincs tabu az Ukrajnának biztosított harckocsik és egyéb fegyverzetek terén – jelentette ki Annalena Baerbock, Németország külügyminisztere Eva-Maria Liimets észt külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön Tallinnban.
Közösen kér Brüsszeltől pénzügyi segítséget az a kilenc európai uniós tagállam, amelyet legnagyobb mértékben érintett az Ukrajna elleni orosz támadás következtében kialakult menekülthullám – jelentette be Ivan Bartos cseh kormányfőhelyettes, regionális fejlesztési miniszter csütörtökön Prágában.
Az Európai Unió 20 millió euró (mintegy 7,4 milliárd forint) segélyt juttat Libanonnak az ukrajnai orosz háború miatt romló humanitárius helyzet kezelésére – közölte az uniós bizottság csütörtökön.
Mint arról beszámoltunk, Hszi Csin-ping kínai elnök egy ázsiai gazdasági fórumon tartott videóbeszédében bírálta az „egyoldalú” szankciókat, és hangsúlyozta, hogy minden ország egy hajóban evez. Ezzel párhuzamosan azt mondta, Kína egy olyan globális biztonsági kezdeményezést szeretne előterjeszteni, amely a biztonság oszthatatlanságának elvét védelmezi. Ez az a nemzetközi elv, amire Oroszország az ukrajnai inváziót megelőző hónapokban rendre hivatkozott a nyugati hatalmakkal folytatott tárgyalásain és levélváltásaiban. Arról, hogy miért vette elő ezt az elvet most a kínai elnök is, a Reuters kérdezett szakértőket.
Mette Frederiksen dán miniszterelnök további fegyverszállítmányokat ígért Ukrajnának csütörtöki hivatalos kijevi látogatásán, amelyen Pedro Sanchez spanyol kormányfővel együtt vesz részt – jelentette a TV2 dán televíziócsatorna csütörtökön.
Tegnap több település térségében végrehajtott rakétatüzérségi támadással megkezdte az orosz haderő az Ukrajna ellen indított invázió második fázisát, vélhetően több kelet-ukrajnai város ellen is koncentrált szárazföldi támadásra fog sor kerülni. Több nyugati ország is újabb fegyverszállítmányokat jelentett be az ukrán haderőnek. Mariupol a végóráit éli, az oroszok propaganda-gyártásra kezdték el felhasználni a nyugati hadifoglyokat.
Több mint 3000 katonai járművet már biztosan elvesztett az orosz haderő Ukrajnában – derül ki az Oryx projekt által frissen közzétett adatokból, melyben fényképpel, dátumbélyeggel gyűjtik össze az orosz és ukrán eszközveszteségeket.
Az orosz politikai, gazdasági és katonai elit egyre nagyobb része érzi katasztrófának az Ukrajna ellen indított inváziót, illetve annak következményeit, viszont Vlagyimir Putyin elnök hatalma nincs veszélyben – írja tíz névtelen, bennfentes forrásra hivatkozva a Bloomberg.
Videó került fel az internetre arról, hogy az ukránok már műveleti területen is elkezdték alkalmazni az orosz haderőtől zsákmányolt BMP-3-as gyalogsági harcjárműveket.
Oroszország átadott Ukrajnának egy egyértelmű megfogalmazású megállapodástervezetet, és várja a választ - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán újságíróknak.
Ukrajna harci repülőgépeket és alkatrészeket kapott az Oroszország elleni háborúhoz - jelentette be John Kirby, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője újságíróknak nyilatkozva Washingtonban helyi idő szerint kedden este.
Bál partvédelmi rakétarendszerekkel lőtte ma hajnalban Oroszország Ukrajnát – adta hírül az orosz Zvezda News, akik egy videót is közzé tettek a műveletről.
Emlékművet mutatott be Ukrajna hivatalos Twitter-fiókja, melyet egy vécét cipelő orosz katonáról készítettek. Az emlékmű látszólag nem valódi, hanem életű digitális kreálmány, de nem teljesen kizárható, hogy az ukránok tényleg meg akarják csinálni. A humorosnak tűnő poszt valójában egy igencsak tragikus dologról szól: számos bizonyíték van arra, hogy az orosz haderő az ukrán lakosság vagyonát fosztogatja és szállítja el az országból.